egyhaz@tkbf.hu



2. Zenkertész szakuteiki-tanfolyam 2009-2010

tanfolyamot 2001-ben indítottuk a Tan Kapuja Buddhista Egyház támogatásával, és mostanra már szervesen illeszkedik a Tan Kapuja Buddhista Főiskola rendes nappali képzésébe. A képzésen évek óta részt vehettek a főiskola diákjai mellett olyan külsősök is, akik vállalták, hogy aktivitásukkal nagyban segítik a többiek munkáját. Az előző években az elméleti előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat a legkiválóbb, az adott témában jártas magyar szakemberek tartották, ezzel is segítve a hazai japán kertészet kialakulását és fejlődését. Foglalkoztunk a földrajzi sajátosságokkal, növénytársulásokkal, talajtannal, a kertépítésben felhasználható növényekkel és a kertépítés szabályaival. A japán kert elemeivel és stílusaival. A gyakorlati foglalkozásokon néhány magyarországi japán és botanikus kertet mutattunk be. Műhelymunkák keretében a zen kertészet egyes elemeinek elkészítése is (alakfa alakítása, kövek elhelyezése) feladat volt.

Az elméleti előadások célja elsősorban az volt, hogy a lehető legmélyebben világítsák meg a japán kertek építése kapcsán felmerülő elméleti és gyakorlati kérdéseket. Voltak olyan előadások is, amelyek a japán kertek és a buddhista kolostorok kertjeinek szellemi hátterét és a személyes gyakorlási lehetőségeinket ismertették. Különös figyelmet fordítottunk a zen buddhizmusra, hiszen a kertművészet igazi zen művészetnek számít. Szóltunk a japán kerttel kapcsolatos többi zen művészetről, így a teaszertartásról, az ikebanáról, a szumi-e tusfestészetről, valamint a zen meditációs gyakorlatairól is.

A zen buddhizmussal kapcsolatos előadásokat már a kezdetektől Dobosy Antal zen tanító tartotta. Katona Ervin, a Nemzeti Bonszai Gyűjtemény kurátora és gondozója a fák és fás szárú növények ápolását, gondozását és japán stílusú alakítá­sát mutatta meg. A japán kertekben használható növényeket, a művészi japán kerteket, valamint a kert gondozásával kapcsolatos teendőket Czéher György ismertette. A japán kertek hazai megvalósításával kapcsolatos kérdésekről Kiszely Gergely kerttervező, a Corvinus Egyetem óraadó tanára tartott előadásokat.

Az elmúlt szemeszter során a Főiskola életében bekövetkezett változások közül az egyik legsajnálatosabb és számunkra legalapvetőbb az volt, hogy Dobosy Antal főiskolától való távozásával hiányzott az a zenes jelenlét, mely az egyik legerősebb motorja volt az eddigi munkánknak. Hiányát diákjaink és jómagam is folyamatosan érzékeltük. A sors viszont fordult, és ez év szeptemberétől Anti újra részt vesz foglalkozásainkon. Így utólag is jó döntésnek bizonyult, hogy nem szüntettük be a zen kertész képzést, hanem elővettük azokat a feladatokat, melyek az eddigiekben kissé héttérbe szorultak. Ezért az elmúlt tanévben a japánkertészet legkorábbi előképeivel, sintoista gyökereivel foglalkoztunk. Ebben az évben pedig már a sinto hatások ismétlő áttekintése után figyelmünket főként a Heian-kori sinden stílusú palotakert-építészetnek, és az ebben a témában alapvetőnek számító kertészeti mű, a Szakuteiki kutatásának és elemzésének szenteljük. Szerencsére megnégyszerezett óraszámmal indíthatjuk a képzést, így lehetővé téve az alaposabb elméleti áttekintést és gyakorlati elmélyülést is. Az év folyamán felmerülő kérdések is segítenek majd abban, hogy méltó módon, megfelelő tartalmi minőségű háttéranyag kíséretében foghassunk a Szakuteiki hazai megjelentetéséhez. Mivel a Heian-korban volt a legerősebb a kínai hagyományok hatása a japán történelem folyamán, ezért a zen kertészet oktatásában bevezetésre kerülő szakuteiki-kurzus, nemcsak a japán, hanem más kontinentális keleti hagyományok nemzeti kertművészete iránt érdeklődők számára is rendkívül izgalmas lehet, már csak azért is, mert a Szakuteiki a világ első, legrégebben írott kertészeti munkája.

Tárgyalásokat folytattunk Dr. Orlóczy Lászlóval, az ELTE Füvészkertjének igazgatójával, így az idén bevezetésre kerülő gyakorlati képzés helyszíne nem a Tan Kapuja Főiskola, hanem a Füvészkert Ázsia-kertjének japán kertje lehet. Várjuk tehát azoknak az érdeklődőknek a jelentkezését, akik szeretnének részt venni ebben a munkában főiskolai vagy egyetemi képzésük részeként.

További információkkal Czéher György (70-418-3259), a tanfolyam szervezője és titkára tud szolgálni.


utolsó frissítés: 2009. október 20.