ívek! A "Természetellenes Kilátástalanság Kagyü Közössége", röviden TEKI-KAGYÜ olyasmi-e, ami megbotránkoztat Titeket vagy sem? Ha igen, nem csupán arra kell gyanakodni, hogy Tilopa rothadt halának bűze máig érződik? Hogy a bűzben "név és formához" való ragaszkodás ismerszik fel? Gondoljátok meg Hívek, hogy Tilopa, aki forrása a Kagyünek, maga Avadhuta volt, "olyan mint a semmi, nem gyűlöl semmit, nem szégyell semmit, nem imád semmit, teljesen elkülönült mindentől, elszakított minden családi, társadalmi és VALLÁSI (!) köteléket".

De ezzel nem mondhatjuk azt, hogy Tilopához kötődünk, hogy a Kagyühöz kötődünk. Hogy is lehetne kötődni a kötetlenhez, hogyan is lehetne időben létrejött hagyományt összekeverni - mint amilyen a Kagyü nyolc alrendje is - az időtlen Tradícióval, hogyan is lehetne a praszangika szemléletet vitákba kényszeríteni, mikor annak valódi funkciója Upáyayána, az út, mely maga is üres, s ezért minden eszköz (upáya) jó neki, mely a Felébredéshez vezethet. S mi nem vezethet ab ovo Ahhoz? Ha a nem-felébredésben elszortírozzuk mi lehet alkalmas és mi nem, akkor pusztán a nem-felébredést gyakoroljuk, s nem-felébredés logikáját követjük, gyorsan fordítsuk meg: s ez, így (tat) is lehet út, s úton jövés/menés (tatháta). Ahogy Mandzsúshri bódhiszattva mondja a Saptasatiká-ban: „Tathatá nem lészen és nem marad abba levése; eképpen látom a Tathágatát. Tatháta nem található sehol, semmilyen helyen; eképpen látom a Tathágatát. Tatháta sem múlt, sem jövő, sem jelen; eképpen látom a Tathágatát. Tatháta nem emelkedik ki sem kettősségből, sem nem-kettősségből; eképpen látom a Tathágatát. Tatháta nem tisztátalan; eképpen látom hát a Tathágatát.”

Közösségünk ezzel nem azt az álláspontot képviseli azonban, amit Tathátavádának neveznek, pusztán arra való utalást fogad el, ami a "tat"-ban ("ez"-ben, "ilyen"-ben) a mindig aktuális "itt és most"-ban nyilatkozó szellemet, a bódhicsitta epifániáját nyilvánítja. Tat, tat.

Hogy a via nagtionist nem puszta és folytonos tagadésként értjük, arra biztosíték, hogy ez az azonnal negatív definíció lenne...

De ha - semmit ezzel nem rögzítve! - mégis látni akarunk a TEKI-ből valamit, mondjuk azt, hogy a korai Kagyü praszangika szemléletét érzi legközelebb magához. Az Ádi-gurut benső mesterként fogadja el, s hiszi egy valódi, meg nem nyilatkozó mester-fonal létét: de ez azoké, akiket pl. a yen Pu-tei-ként, Han-san-ként és Shih-te-ként ismer, akiket a tibetiek zhig-po-ként ismernek, isteni őrültekként, lunatikus szentekként (dpa-bo), akik soha nem institucionalizálhatóak. Közösségünk sem tesz ilyen irányba lépéseket. Sőt, "csak" nevek ők, kiket most ls itt (tat) neveztünk meg: létük, szvabhávájuk, csak ennyi... Semmi. És üres. És ez nem kevés. Ez annyi, hogy van a neveket adó.

Hívek! Azonban ha még mindig akartok a nevekről tájékozódni, legyen: legyen úgy, hogy a "kilátástalanság" a nemvalódiság további ki-nem-látása, meg-nem-nevezése, amivel a névadó is visszavonja magát, ahogy a visszavonás is még nem való, ezért visszavonatik, s lesz(nek) üres(ség). Ahogy volt(ak) s van(nak).

S legyen úgy, hogy a "természetellenes, csak a mindennapi természetes belátásnak, de akár kilátásnak is megfordulása, a mindennapi elményvalóságnak", a gyermekparadicsomnak vége. Vegy legyen úgy, hogy amiképpen egyes vonalak a Felébredett azon mozdulatára vezetik vissza kvalifikációjukat, melyet "virágfelmutatásnak" neveznek, nos tehát legyen úgy, hogy mi a Felébredettnek ezen nevesítéséhez forudulunk vissza:

S mert minden eszközt jónak tartunk, ami ébreszt, ez csak arra mutat, hogy nem akarunk a legrövidebb ösvény, a nyílegyenes ösvény mellé sem spirituális vendégfogadókat, misztikus pihenőhelyeket beiktatni. Pusztán azt a színtelen, azt a sem nem vonzó, sem nem taszító, azt a szundikálás felől megragadhatatlan (...)