egyhaz@tkbf.hu


Rövid hírek - 34 -
Összeállította: Gelle Zsóka

Tibetieket lőttek le a kínai határőrök

któber első napján tibetiek egy csoportját lelőtték a kínai határőrök a Nangpa hágónál, miközben a menekülők a tibeti-nepáli határt próbálták átlépni. Néhány nyugati hegymászó hallva a lövéseket felfigyelt az eseményre, és távcsövükön keresztül látták, amint a futva menekülő tibetiekre tüzelnek a határőrök, majd a hét holttestet a katonák a szakadékba dobják. A Nangpa hágó csak pár kilométerre van a Cho Oyu alaptáborától, ahonnan az utóbbi években többször jelentették hegymászók, hogy lövéseket hallottak, de ez volt az első alkalom, amikor külföldiek szemtanúi voltak a megdöbbentő eseménynek.

Elkészült a Boudhanath Sztúpa

efejeződött a Kathmandu völgy egyik legszentebb buddhista szimbóluma, a Boudhanath Sztúpa (vagy más néven Dzsarung Kashor) renoválása. A több hónapig tartó felújítás után november 16-án őeminenciája Kjabdzse Trulsik rinpocse szentelte fel. Trulsik rinpocse a nyingma egyház egyik legmagasabb rangú lámája, akinek fő kolostora a Thubten Csöling, mely a nepáli Solo Kumbu körzetben működik. A sztúpa renoválásának költségeit, mely összesen hatmillió rúpia volt, a Kathmandu völgyben élő tibeti buddhisták adták össze, és sokan háborogtak amiatt, hogy a turistáktól 100 rúpiás belépőjegyet szedő Boudha Fejlesztési Bizottság jelentéktelenül kis összeggel járult hozzá a munkálatokhoz.

Egy tibeti tüntető felgyújtotta magát

ovember végén egy tibeti tüntető - tiltakozásul a kínai elnök, Hu Jintao indiai látogatása ellen - felgyújtotta magát Bombayben. Lhakpa Tsering kisebb égési sebeket szenvedett, mert a rendőrség gyorsan eloltotta, és őrizetbe vette hat társával együtt. Ahogy a Delhiben székelő indiai vezetés egyre szorosabbra fűzi az együttműködés szálait Kínával, az emigrációban élő tibetiek frusztrációja egyre erősödik. A bombay-i St. Xavier's College történelem tanszékének vezetője így nyilatkozott az eset kapcsán: "Szomorú ezt mondanom, de a tibetiek csoportja kicsi és jelentéktelen, ügyük elveszett. India sosem kötelezte el magát politikailag mellettük azon túl, hogy menedéket adott nekik. Az indiaiak érzik, hogy a tibetiek harca jogos, de India és Kína között szorosabbá vált a kapcsolat, amit megszenved a tibetiek ügye."

A khampa felkelés 50. évfordulója

006. nemcsak a magyar forradalom, hanem a kelet-tibeti khampa felkelés 50. évfordulója is volt. Ez utóbbi eseményről azonban mind a világ közvéleménye, mind az emigrációban élő tibeti kormány úgy döntött, hogy megfeledkezik. A számos körzetre kiterjedő felkelés 1956-ban kezdődött, amikor a kínaiak el akarták foglalni a lithangi kolostort. Számos khampa törzs gyűlt össze, hogy megvédje az ősi kolostort a kínai hadsereg gyalogságától és a bombázásoktól. A kínaiak előrenyomulása és "demokratikus reformjai" nyomán sok helyen felkelések robbantak ki, melyek számos emberéletet követeltek. 1958-ban Gompo Tashi, egy karizmatikus lithangi kereskedő próbálta egyesíteni az egymástól távoli területeken harcoló partizánokat, megalapítva a "Négy folyó hat hegylánc" elnevezésű ellenállási mozgalmat. Ezek a khampa harcosok segítették az emigrációba menekülő tibetiek biztonságos útját, ők védték menekülése során Őszentségét, a Dalai Lámát, Szamdhong rinpocsét, és sok más magas rangú lámát. Az ellenállási mozgalom tagjai felvették a kapcsolatot Indiában a CIA-val. Ennek eredményeképp a tibeti önkéntes partizánok egy részét a CIA képezte ki Coloradoban, és 1958-tól puskákat is ledobott néha a felkelőknek, igaz, kis mennyiségben. Senki sem tudja pontosan, hány ember halt meg ebben a konfliktusban, vannak, akik minimum félmillióra becsülik az áldozatok számát. A khampák, Kelet-Tibet harcos törzsei 1962-ig folytatták az ellenállást a kínai hadsereg ellen Tibetben, majd ezután Nepál északi részéről, Musztángból dobták át gerillacsapataikat a határ tibeti oldalára. De amikor 1974 augusztusában tőrbe csalták és megölték az utolsó ellenállási vezetőt, Wangdu Gyatotsangot Musztángban, végleg bezárt a gerilla tábor, és véget ért a tibetiek elkeseredett harca a kínaiak ellen.

Őszentsége, a Dalai Láma tanítása

ecember 19-21. között Őszentsége, a Dalai Láma Szárnáthban tanított a Tibeti Intézet és az FPMT (Alapítvány a Mahájána Buddhizmus Megőrzéséért) meghívására. Tanítása során Nágárdzsuna: A bódhicsitta magyarázata (csangcsub szemdrel) és Rolpe Dordzse: Az Anya felismerése (Spirituális dal a nézetről) című műveit kommentálta. A tanítások Média Player segítségével meghallgathatók az interneten: http://www.phayul.com/onlineradio/live/2006/varanasi/?page=gallery (itt kattints rá az Archive-ra)

A dalitok áttérnek a buddhista vallásra

z Orisszai Legfelsőbb Bíróság (Orissza India keleti partján fekvő állam) hiába bocsátott ki rendeletet december 14-én arról, hogy kasztra való tekintet nélkül minden hindunak joga van belépni a templomba, a dalitokat ("érinthetetlenek") mégsem engedik be Jagannath templomába a tengerparton fekvő Kendrapada körzetben. Korábban a templom falába vágott kilenc lyukon keresztül kívülről imádkozhattak istenükhöz a dalitok, de a bírósági rendelet után ezeket lezárták, és a helyi vezetés úgy döntött, hogy emelvényt épít, melyről a falu alacsonyabb kasztokhoz tartozó lakóival együtt a dalitok is láthatják az istenséget anélkül, hogy belépnének a templomba. A dalit vezető, Bhajamana Behera azonban nem elégedett a megoldással, és azt közölte az indiai vezetéssel, hogy amennyiben nem biztosítanak egyenlő jogokat a dalitok számára vallásuk gyakorlásához, akkor januárban ezer dalit fog áttérni egy toleránsabb vallásra, terveik szerint a buddhizmusra. Az utóbbi évtizedekben sok ezer dalit tért át a buddhista vallásra azért, hogy hátrányos helyzetéből felemelkedjen, de ez sem jelentett valódi megoldást problémáikra.

Turizmus Tibetben

2006-os év első tíz hónapjában több mint 2,25 millió turista látogatott Tibetbe. A belföldi turisták száma ennek 93,5 %-a, a maradék 6,5 % a 145 ezer külföldi látogató. Az előző évhez képest ez 31í8 %-os növekedést jelent, melyhez a statisztikák szerint nagyban hozzájárult a Csinhaj-Tibet vasútvonal július 1-i megnyitása.


utolsó frissítés: 2007. január 18.