Miért válasszunk alumínium radiátorokat?

Az alumínium radiátorokról úgy általában

Miután a társasházunk megnyert egy pályázatot mi szerint jelentős támogatásokat kap a társasház egészének a korszerűsítésére, többek között külső festésre, szigetelésre, ablakok cseréjére, illetve a ház komplett fűtőrendszerének a kicserélésére, kérdéses sem volt, hogy mi is bele vágunk az egyébként nagyjából tíz éve beszerelt radiátorunk korszerűsítésébe. De miután teljesen laikusok vagyunk a témában fogalmunk sem volt milyen radiátort lenne célszerű választani, így szakember segítségéhez fordultunk, aki egyértelműen az alumínium radiátorok beszerelését preferálta, mivel ő azt tartotta a legmegbízhatóbb és legcélszerűbb megoldásnak a mi esetünkben. Így szokásomhoz híven elkezdtem kutakodni, hogy miben is jobb egy alumínium radiátor, mint egy átlagos radiátor.

Az alumínium radiátorok előnyei

Elsősorban, ami számomra, ugyan teljesen nevetséges de kétségkívül a legfontosabb, hogy esztétikus megjelenése legyen. Az alumínium radiátorokat, pedig éppen azért szokták ajánlani panel lakásokba, mert rendkívül kis helyigényű és keskeny megoldás, ami ezáltal abszolút esztétikus. Mint megtudtam nem csak a szakemberek, hanem maga távfűtés szolgáltató is panel lakásokba elsősorban az aluminum radiátorok bekötését javasolja, mivel ez a rendszer lágy vízzel van feltöltve és ez sokkal kedvezőbb megoldás, mint az acél lemezű radiátor felszerelése.

A Romantik alumínium radiátorok

Ez az ágazata az adott radiátor típusnak rendkívül népszerű, hiszen kiemelkedően nagy skálán mozog a méret és szín választéka. Pontosan ezért tulajdonképpen nem is létezik olyan opció ahova ne lehetne a legmegfelelőbb fűtőtestet kiválasztani. Gondolhatunk itt hatalmas családi házakra, vagy nagy iroda helységekre vagy éppenséggel egészen kicsi lakásokra is, egészen biztosan megtaláljuk a számunkra legideálisabb terméket. Ami számomra nagyon meggyőző érv volt az alumínium radiátorok mellett, hogy roncsolás nélkül lehet bővíteni illetve átalakítani az adott terméket a saját igényünkre szabva. Továbbá ami megint csak nagyon szimpatikus nekem a fűtőtestek e alfajában, hogy tíz év garanciát vállalnak a termékeikre és 25 év garantált élettartamot! Egyébként fontos kiemelni, hogy ebben a kategóriában a Romantik radiátor piacvezető szerepben van. Maguk a radiátorok rendelhetőek többféle kötéstávolsággal, illetve különböző színekben, mint például a óezüst vagy mahagóni de a bővebb színválasztékért érdemes ellátogatni a https://www.ventil.hu/alumínium-radiator-romatik-es-viking-radiatorok weboldalára. Fontosnak tartom még kiemelni, mint praktikussági szempontot, hogy rendkívül könnyen tisztitható illetve a felszerelése is abszolút kivitelezhető.

Viking alumínium radiátorok

A másik népszerű típus az alumínium radiátorok kategóárijában a viking fűtőtestek. Ezek leginkábba  környezetbarát megoldásuk miatt váltak felkapottá. Rendkívül hatékony hőleadásuak, amelyek immár negyven év gyártási tapasztalattal készülnek és továbbra is minden viking aluradáitort 12 év garanciával vásárolható meg. Szintén egy rendkívül esztétikus kis radiátorról beszélünk, amely kiválóan alkalmas mind családi hát, mind egészen kicsi panel lakás befűtésére is. Mint az előző kategóriájú fűtőtestnél itt is előny az, hogy kialakítása miatt abszolút könnyen tisztitható és a felszerelése is roppant egyszerű. Illetve továbbra is fent áll, csak úgy mint az előző esetben a széles szín választék lehetősége, ami nem minden márkájú radiátornál alapvető.

 

Az alumínium radiátorok laikus szemmel

Miután én még véletlenül sem számítok szakembernek ezért teljesen laikusként tudok beszámolni az alumínium radiátorok működéséről, illetve használatáról, nagyrészt annak hála, amit a Ventil oldaláról megtudtam. Elsősorban valóban agyon egyszerű a felszerelése, a szakember aki nálunk volt pik-pakk felszerelte, persze nem értek olyanokhoz, hogy hány kötésű volt stb, de egy biztos amit mi választottunk egy szakember segítségével teljesen megfelelt a célnak. Nekünk, mint már említettem rendkívül fontos volt az, hogy összeségében esztétikus legyen és ezt abszolút sikerült is megvalósítani, nem csak azért mert annyira keskeny, hogy szinte ki sem tűnik különösebben a környezetből hanem azért is mert rendkívül nagy segítséget nyújtott az, hogy különböző színekből lehetett válogatni. Miután a mi lakásunkba leginkább az ó ezüst illett ezért mi azt választottuk és be kell, hogy valljam sosem gondoltam volna, hogy egyszer kifejezetten tetszeni fog egy radiátor, de ez kifejezetten tetszik.

Ami számomra még praktikusság szempontjából nagyon fontos volt, hogy a lehető legkönnyben lehessen takarítani, ezek a fűtőtestek pedig direkt úgy vannak kialakítva, hogy ezt a folyamatot lehető legjobban leegyszerűsítsék.

 

 Mindent összevetve én abszolút tudom ajánlani az alumínium radiátor használatát, kiváltképpen panel lakásokba, hiszen keskeny könnyen alakítható mérete miatt a legkiválóbb választás egy kisebb lakásba.

Tetszett? Oszd meg másokkal is 😉Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin